2024. már 15.

Hurrá, kutyával nyaralunk!

írta: Plantbased Dogmom Professor
Hurrá, kutyával nyaralunk!

Na de nem volt ez mindig így. Ahogy már egy korábbi posztban írtam, jó pár évig panziózott a kutya/panzióztak a kutyák, amíg mi elutaztunk. És bárhol jártunk, álmélkodva-vágyakozva-irigykedve néztük azokat, akik a kutyusaikkal nyaralnak, és azt gondoltuk, nekünk ez nem menne. Aztán tavaly mégis belevágtunk, bár ezt egy elég hosszú „előkészítési folyamat” előzte meg, sok-sok egynapos kirándulással, beüléssel, éttermezéssel, kávézással – először kerthelyiségben, aztán benti térben.

img_0649.jpeg

A nyaralásban is a fokozatosság elvét követtük :), és először belföldi, nem túl távoli úticélban gondolkodtunk, és persze rövid távban, hogy megnézzük, egy másik helyen, idegen lakásban, máshol aludva, hogy „működnek”, hogy érzik magukat a gyerekek. Igen, lakásban, mert az teljesen egyértelmű volt, hogy egy hotelszoba kicsi lenne négyünknek (de kettőnknek is :)), viszonylag nagy tér kell, amihez itthon is szokva vannak, és hát ugye az önellátás, felszerelt konyha és társai is szempont voltak. Nem beszélve arról, hogy ideális esetben kert is legyen, ami csak a mienk.

img_8606.jpeg

Szerencsére a sokat szidott közösségi médiának azért előnyei is vannak, mint esetünkben a kutyabarát szállás témájú Facebook csoportok. Tényleg rengeteg lehetőséget lehet találni, sok az önálló ház saját kerttel (és valóban jó kerítéssel!! – ez egy kutyásnak kb. a legfontosabb szempont), sőt akár medencével, dézsával, jacuzzival és egyéb nyalánkságokkal. Illetve egyre több magánszállás is elfogadja a SZÉP kártyát, ami nekünk még szempont volt, de azt hiszem, sokan vannak ezzel még így. Végül a Balaton-felvidékre, egész pontosan egy roppant csinos kis falura, Rezire esett a választásunk. Merthogy ugye az is lényeges, hogy milyen programokat lehet csinálni, a mi kutyáink például nem szeretnek fürödni, és Bari a meleget is utálja, imádnak viszont kirándulni. Hatalmas szerencsénk volt, mert egy csodálatos szállásra bukkantunk, fantasztikus szállásadókkal, ez volt az MBL Apartaments. Önálló kis faházunk volt teljesen a határban, az erdő szélén, volt hozzá kis jól körülkerített kert, jacuzzi, napozóágyak, grillező – a szomszédban pedig lovak, csacsik, és mindenféle állatok. Kicsit arrébb pedig szuper pincészetek (borvidék!), kutyabarát csárda, isteni finom helyi pékség. Na és persze számtalan kirándulási lehetőség, mint a zalaszántói sztupa, Keszthely, vagy a Kis-Balaton környéke. Szóval csupa jó kutyás program. Keszthelyen ráadásul kiépített kutyás strand is van, teljesen körülkerített, úgyhogy amíg mi fürödtünk, a gyerekek tudtak a parton rohangászni, bandázni. Keszthelyen szuper hely a Klassz Kultbisztró, ahol temérdek a vegán fogás, a kutyikat pedig lazacos(!) jutival kínálták.

img_8789.jpeg

Persze nem kevés aggodalom előzte meg az utat, mi lesz, hogy lesz, találják-e majd a helyüket, mit kell vinni nekik, ne koszoljunk a házban, stb. Úgyhogy jó sok pakkal indultunk, mert nem csak a kutyaágyakat, játékokat, tálakat vittük, hanem saját ágyneműt, takarókat is, hogy a kanapékat, ágyat letakarjuk, mert az kivitelezhetetlen, hogy ne menjenek fel, mivel itthon felmehetnek. (A hely internetes oldalait elnézve ez egyébként általános, hogy kutyák-macskák fekszenek a bútorokon :) ). Plusz ugye a különféle kajáik, rengeteg juti és rágcsa, hogy ha beülünk, nekik is legyen valami. És nagyon fontos, hogy bizony a kutyák számára is házipatika, kötszer, kenőcs, stb., mert bármi lehet. Én még annak is utánanéztem, hol van a közelben állatorvos, és mikor rendel. Végül persze minden tökéletes volt, mi meg még jobban elolvadtunk a gyerekeinktől, hogy milyen fantasztikusak.

img_8543.jpeg

Az volt a terv, hogy ha ez az út jól sikerül, akkor foglalunk ősz elejére az Adriára (mert akkor már nincs olyan meleg – ez nem jött be, 35 fok volt), de bevallom ezt nem bírtuk kivárni, és hogy biztosan legyen helyünk, valójában már azt is jó előre lefoglaltuk. Itt az jött még be szempontnak, hogy ne legyen túl messze, mert bármennyire is szeretnek autózni, azért ha nem muszáj, nem tennénk ki őket 1000 km-es, 10-12 órás utaknak. Így bukkantam rá Crikvenicára, amiről bevallom, azelőtt egyikünk sem hallott, pedig nagyon népszerű célpont, és alig több mint 500 km tőlünk. Ide már Airbnb-n kezdtem szállást keresni, aminek nagy előnye, hogy nem csak az emberek, de az állatok számát is meg lehet adni (mert vannak helyek, ahol egy kutya még oké, több már nem). Így sikerült kiválasztani a legjobbnak tűnő apartmant, a vélemények végig olvasása nekem sokat segített. Hogy még az elképzeltnél is mennyivel jobb, az csak a helyszínen derült ki. Valóban és szó szerint kb. kétszáz méter volt a tenger és a strand, a szállásadó pedig szuperkedves volt, kutyamániás (konkrétan elhangzott, hogy milyen jó, hogy a mieink is ugatnak, mert akkor otthon érzik magukat, védik a területet), neki is vannak kutyái. Így a helyi ebek és a mieink rögtön tudtak bandázni, voltak is nagy bulik a teraszon vagy bent a lakásban (minket egyáltalán nem zavart, hogy bejött a többi kutya is). A reggeli burekből pedig mindenki részesült :)

img_0634.jpeg

Ennél az útnál a távolság egy kicsit riasztó volt, mivel a gyerekek még sosem ültek egyszerre ennyit autóban, de szuperül ment nekik, és hát persze elég gyakran megálltunk, hogy kiszállhassanak levegőzni, inni, meg amit még kell. Horvátország szerintem amúgy is extrán kutyabarát, és hát mi is ezt tapasztaltuk, bárhova le tudtunk ülni a kutyákkal ott helyben is, de pl. Rijekában is, és összességében nagyon sokan mennek mindenhova kutyával. A mi közvetlen strandunk mondjuk épp nem volt kutyás (de mivel utálnak fürödni, mindegy is volt), de kicsit arrébb már volt egy természetközelibb rész, ahova lehet vinni kutyust, és hát ott van Crikvenica fő attrakciója: A Monty's Dog Beach and Bar kutyastrand. Itt aztán tényleg minden van, amire a négy- és kétlábúak vágynak :) Homokos part, a sziklák vetnek némi árnyékot, gyönyörűen kialakított az egész tér (erről beszéljenek a fotók, alább a galériában), van agility pálya, bár, fotózkodós helyszínek, napágybérlés. És rengeteg csodás kutya, akiket már nézni is öröm, ahogy a vízben játszanak, ugrálnak, rohángálnak, vetődnek, vagy gumimatracoznak. És ami fontos, le lehet őket zuhanyozni a sós víz után. Persze a mieink itt sem fürödtek (Kasmí konkrétan nem volt hajnaldó közvetlen a víz mellett jönni, nehogy ráfröccsenjen), de arra volt eszük, hogy azonnal beleüljenek a kibérelt a napágyakba :) – mi pedig itt is be tudtunk menni a vízbe, ők meg addig elvoltak a parton. Szóval végül olyan jól sikerült az egyszerre vágyott és kicsit rettegett kutyás nyaralás, hogy alig várjuk, hogy visszamenjünk – és ez nem is várat már sokat magára :)

 

Szólj hozzá

utazás kutya jacuzzi kutyabarát Balaton Keszthely Adria Balaton-felvidék kutyás élet kutyastrand Rezi Crikvenica kutyás szállás kutyásélet kutyanyaralás Montys Dog Beach and Bar MBL Apartaments