A nagy tengerparti nyaralás után gondoltuk, még kihasználjuk az augusztus végét is, és elmegyünk még egy-két bakancslistás helyre. Semmi tenger, (majdnem) semmi víz, hogy a gyerekek is jobban élvezzék – csak éppen az újabb két-három hetes hőhullámmal nem számoltunk.

Első utunk Veszprémbe vezetett az úgynevezett lengyelpiacra, aminek már nyilván csak a neve ez, és egy egyszerű, de annál hatalmasabb bolhapiac, nem a lengyelek járnak ide árulni. Hogy mi is volt anno az a lengyelpiac, arról itt olvashattok bővebben. Egyébként most, ahogy rákerestem, látom csak, milyen sok helyen nevezik még így a bolhát. A veszprémiről mindenesetre én a Nők Lapjában olvastam egyszer, és azóta izgatott, hogy megnézzük, merthogy arról volt szó, hogy mindenféle német meg osztrák használtcikket hoznak oda. Ennek az útnak kutyusok nélkül vágtunk neki, és ez jó döntésnek is bizonyult, meleg volt, tömeg volt, és így attól sem kellett tartanunk, hogy Barikánk valaki portékáját lepisili. Merthogy áru és árus az volt bőven, azt hiszem, én itt értettem meg a mondást, miszerint minden IS kapható. De tényleg. A háztartási gépektől, bútoroktól és bringáktól kezdve a ruhákon-játékokon-gyerekcuccokon-edényeken-lemzeken-dévédéken át az értelmezhetetlen giccstárgyakig és az osztrák citeráig volt ott minden. Na meg persze, büfék, grillcsirkék, kávézók, sörözők.Nyilván sikerült is egy-két lemezt és ruhadarbot beújítani – bár ez itt némiképp paradoxon, lévén használt cuccok.

Korán kellett viszont menni, hogy értelme legyen, úgyhogy neki is vágtunk hatkor, így fél nyolc előtt már javában túrtunk. Óriási a terület és a parkoló is, és azt kell mondjam, profi az a szervezés, ahogy az autókat az üres helyekre irányítják. És ha már ott voltunk, gondoltam, nézzük meg a várost is. Merthogy tavaly ugye ez volt Európa Kulturális Fővárosa, akkor egy munka miatt voltam ott, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy a rendezvényekre nem készült el a felújítás. A döbbenetem csak most, több mint egy évvel később volt nagyobb, amikor hasonló helyzet fogadott. A várba nem lehet teljesen felmenni, minden felállványozva, pedig jó eséllyel nem kis összeg volt rá. És hogy micsoda döglött város ez, pedig milyen szép (lenne)! Sehol semmi élet, pár tuista lófrál, illetve ők is (mi is) abban a kb. két darab hétvégén nyitvatartó kávézóban gyűlnek össze. Az egyik a Füge, ahol mi is kikötöttünk, marha jól néz ki, olyan tipikus kévás-reggelis-sütis hely, amiket én nagyon szeretetek, viszont ezer órát kellett várni a kávéra és a limcsire – szerencséjük, hogy finom volt :) (Új a személyzet – szólt a mondás. Nem. Lassú. Azt meg hagyjuk, hogy hiába kértem cukormentes limonádét, mást kaptam. Vagy ne, ne hagyjuk, mert nekem végül is mindegy, nem halok bele, ha néha fogyasztok cukrot, de mi van, ha ez egy cukorbeteggel történik?).

Nem sokat teketóriáztunk, és két napra rá (jó, meg az autópálya matrica is addig volt érvényes) nekivágtunk a hanyatló nyugatnak, de ide már jöttek a kölkök is. Pár éve voltunk Sopronban, onnan kirándultunk át egy kedves kolléganőm ajánlására Rusztba, ami egy gyönyörű, picike kis városocska a Fertő-tó osztrák oldalán.  Egyszerre a gólyák városa és a történelmi Magyarország legkisebb szabad királyi városa. És hát tényleg minden zuga csodaszép, rendezett, díszített, virágos, zöld – erről beszéljenek a képek. Itt is volt finom kávé (itt, hiába zsebkendőnyi település, nem volt nehéz helyet találni), még finomabb házi sütivel, tényleg, mintha a nagymamám sütötte volna reggel, aztán hangulatos séta. Sokan járnak errefelé bringával, nyilván a Fertő-tó körüli és úgy általában az osztrák bicikliutaknak köszönhetően. A központból a Fertő-tó volt a következő állomás, ahol hatalmas strandfürdő és kikötő van, sajnos sétaút ezen a részen kevesebb, de sebaj. Ez a strand nem kutyás, de ez nekünk ugyebár úgyse téma. Mentünk is aztán tovább – a kutyusok szerintem csodálkoztak kicsit, hogy mi ez a roadtrip –, Eisenstadt (bocsánat, Kismarton) volt a következő állomás, ez Ruszttól kb. 20 perc volt autóval. Mindkét helyen szerencsénk volt a parkolóval is, mondjuk jó előre utána néztem, hogy hol milyen lehetőség van. Itt az Esterházy-kastély, illetve annak kertje volt az elsődleges célpont, na meg kis belváros, és persze hogy a helyi lemezbolt :) :) A kastélykert vagy birtok óriási nagy területe, persze gyönyörűen karbantartva itt is minden. Igazából akkora, hogy be sem tudtuk járni az egészet, illetve itt már az is fő szempont volt, hogy hol van árnyék, mert hogy utolért minket ott is a hőhullám. De láttunk így is több tavat, pálmaházat, ilyen-olyan egyéb házat, amikről azt sem tudom, mi célt szolgáltak anno, és egy szuper virágos-veteményes kertet. Mondanom sem kell, hogy ez a természetközeli program nagyon bejött a gyerekeknek is, Kasikánk folyton a fűben hempergett – bizonyára nem olvasta el, hogy nem szabad rámenni  El is fáradtak itt, ami nem volt baj, mert innen ebédelni mentünk a kastéllyal szemközti, és az épület külleme alapján valaha bizonyára hozzá tartozó Henrici étterembe. Ezt is a neten néztem ki jó előre, és bár nem volt olcsó, abszolút megérte odamenni. Azért esett rá a választásom, mert volt elég jó vegán választék, én egy nagyon extra, sárga rókagombás salátát ettem házi focacciával, a nem vegán férjem meg helyi lecsót házi pitával. A kutyusok meg szundiztak közben.

Megpihenve-jóllakva megnéztük még a sétáló utcát és a központot, ahol éppen a másnap kezdődő borfesztiválra készültek már. És persze eljött a várva-várt lemezboltozás ideje, a Mr.Monroe’s Record Store-ban. Ami az előzetes feltételezésekkel ellentétben elég nagy volt, nagy kínálattal, bőven volt használt és új lemez is. Úgyhogy sikeres volt a beszerzőkörút. Csakúgy mint egy táskaboltban is  - az egyébként minket meglepett ezeken a helyeken, hogy szinte mindenütt beszélnek magyarul, persze biztos sok magyar dolgozik kint. És ha már beszerzés: Betértem a helyi Sparba, a hogy vegyek pár vegán cuccot (itthon pl. miért nincs Alpro Skyr?!), és már megiont döbbenten tapasztaltam, hogy még a turistás kisváros központjában lévő bolt is olcsóbb, mint sok magyar. Én amúgy mindig elgondolkozom ezek láttán, hogy hogy is van az, hogy Erdélyt meg a Felvidéket, Kárpátaléját siratjuk, és nem ezt a gyönyörű gazdag területet?! Vagy, ha a „mienk” marad, vajon ez se lenne már ilyen (hanyatló)?

A leginkább nyárzáró út Bécsbe vezetett, és egyedül, vonattal – nem is akármilyennel. Tavaly már voltam így egy napra, egész nap szakadt, gondoltam, megismétlem jó időben, hát, most túl jó volt. Előzőleg a klasszikus Railjetet választottam, jó drágán, külön kellett helyjegyet is venni, nulla szolgáltatás, és csomót késett is. Úgyhogy most kipróbáltam a cseh RegioJetet, amit csak dicsérni tudok. A Relax osztályra is nagyon jó áron volt jegy, ebben rögtön van helyfoglalás is, nagy kényelmes fotelekben ülünk, és van egyszemélyes is (én olyat választottam). Plusz minden kocsiban utaskísérő, és ehhez a jegytípushoz jár egy víz és egy kávé is – volt ám zabtejük is! Ja, és az étkezőkocsi kínálatában is több vegán fogás és snack van, plusz a vonat takkra pontos volt mindkét irányba. Bevallom, a pár héttel korábbi terrorfenyegetés és a Taylor Swift. koncertek lemondása, terrorkészültség, stb. miatt nem kicsit paráztam, de persze semmi nem volt, és ott már eszembe sem jutott ilyesmi.

Gondoltam, most nem a klasszikus, szép, turistás arcát nézem meg a császárvárosnak, hanem a fiatalabb, hipszterebb verzióra koncentrálok – és ez jó döntés volt. Első célom a Stadtpark volt, ami amúgy kisebb, mint a leírás alapján tűnik, de szép, és még Zsolnay vázák is vannak, mondjuk legraffitizve. Innen az előre kiválasztott Strandbar Hermannba mentem ebédelni (falafel és tabulé, limonádé), ami a város közepén, a Duna-csatorna partján egy homokos partú bár-étterem, nagyon klassz. A csatorna mentén végig is lehet sétálni, az egyik oldalon jó merész graffitikkal díszített fal mellett, a másik oldalon bárok, hajók, strand (!) a Donaukanalon. A kedvencem egy öreg hajó volt, amelynek egész alsó része egy nagy medence, a felső pedig napozó, minden tele strandolókkal (ezt érthető okokból nem örökítettem meg). Így jutottam ki a Schwedenplatzra, ami sokkal jobb hely, mint amilyennek a térkép alapján tűnik, és már nem olyan zsúfolt, mint a belváros magja. Volt itt rengeteg büfé, bódé, sőt egy kis bolhapiac is – sajnos nem találtam semmit, de érdekes volt. Itt már elég melegem volt (34 fok), de rendíthetetlenül nekivágtam, hogy megnézzem a kissé távolabbi MuseumsQuartiert. Ez is egy fantasztikus rész, mondjuk én most múzeumba nem mentem, de maga a tér, az épületek, a kávézók, a tematikus passzázsok és a sok zölddel és giganyugágyakkal kialakított pihenők engem teljesen lenyűgöztek. Úgyhogy meg is pihentem itt egy kávéra, mielőtt rákanyarodtam volna a Mariahilfer Strasséra. Igen, én is a fogyasztói társadalom tagja vagyok, és akartam nézelődni, shoppingolni – sikerült is :) Itt érdekességként egy igazi vintage, hetvenes-nyolcvanas évek beli darabokat áruló turira bukkantam. Meg egy olyan fagyizóra, ahol nem is hittem a szememnek, hogy egy egész táblányi választék van vegán fagyiból, be is nyomtam egy eszpresszósat és egy csokisat. Aztán már csak a pályaudvari Spar volt hátra (lásd a fentebb említett okokat), Bécs amúgy egy vegán kánaán, de azért az itthonmaradott húsevőknek is került egy kis krinolin meg grillkolbász. A vonaton Kelenföldig, ahol már azán várt engem az én férjem, pedig igyekeztem kipihenni azt a 15 kilométert, ami azért belekerült a lábamba a 34 fokban. Persze nem sikerült, kellett hozzá még vagy két nap.