...persze kutyagyerekekkel. Kihasználtuk a szép őszi időt (na meg az őszi szünetet :) ), és tettünk pár kisebb-nagyobb kirándulást régóta tervezett és jól bejáratott helyekre is. Első úticélunk a Balaton-felvidék, azon belül is Dörgicse volt. Nem tudom, hallottatok-e erről az aprócska, de gyönyörű faluról, én speciel a Nők Lapjában olvastam róla egy elág meggyőző cikket (igen-igen, az úgynevezett értelmiség is olvas női magazinokat :) ), illetve onnan volt meg név, hogy gyerekkoromban minden nyáron Balatonakaliban táboroztam, és az állomás neve Balatonakali-Dörgicse. Egyértelmű volt, hogy egyben noszatalgiatúra is lesz ez, és nem hagyjuk ki gyermekkorom nyarainak színhelyét sem.  

Úgyhogy nekivágtunk, örömmel konstatáltuk, hogy még autópálya matrica sem, és valamivel több, mint másfél óra múlva ott is voltunk a festői Dörgicsén. Ahol éppen termelői piac volt (ezt mondjuk tudtuk, mert minden út előtt végzek nyomozati tevékenységet), fantasztikus árukkal és hangulattal, azt hiszem, erre mondják, hogy még olyan emberi léptékű. Nem csak piac, közösségi tér is volt, ez leülős, borozós, frissen készült finom falatokat kínáló helyekkel. Mondanom sem kell, hogy kutyabarát, ismerkedtek is a srácok. Mi pedig egy házi készítésű édes-savanyú szósszal (kiváló volt másnap ebédre) és birsalmasajttal lettünk gazdagabbak. Tíz méteres körzetben volt rögtön két hangulatos kéváző-étterem is, mi a Pajta kertjében ültünk le – ki kávéra, ki sült kolbászra :) Csodahely ez is, kint is, bent is, és azt tudtuk meg, hogy egész évben nyitva állnak a kapui.

Innen nekivágtunk, hogy felfedezzük a dörgicsei templomromokat, mint a helyi nevezetességeket – persze nem mi lettünk volna, ha nem rossz úton indulunk el, de így legalább Barink testközelből látott igazi barikat :) Az egész település hangulata, elrendezése, szerkezete, nyugalma, házai elementáris erővel hatottak ránk, meg is fogalmazódott bennünk, hogy bizony simán oda tudnánk költözni. (Hazajőve aztán azzal szembesültünk, hogy ez is az a kategória, hogy majd, ha nyerünk a lottón.) Bónuszként találtunk egy kis bolhapiac-garázsvásár féleséget, nagyon szép holmikat kínáltak, be is szereztünk pár régi zsírosbödönt, amelyek azóta virágládává avanzsáltak. Ja, és persze lemezeket.

A folytatásban a Balcsi partja felé vettük az irányt, egyenesen a balatonakali kikötőbe, ahonnan megboldogult ifjúságomban a diszkóhajóval is indultunk. Végigsétáltunk a strandon, ami ugyan sokat változott az elmúlt harminc (te jó ég!) évben, de azért felismerhető volt sok minden. Például a nagy kék csúszda, én itt csúsztam először ilyenen, némi bénázás után bele is jöttem. Azt is örömmel állapítottam meg, hogy a hajdani kertmozi is megvan még. Ennél már csak az volt nagyobb öröm, hogy így szezonon kívül is volt nyitva tartó mosdó és büfé a strandon. Ééééés a büfének volt vegán kínálata is! Így aztán ez lett a kis kirándulás végső állomása.

Őszi szünetünk következő programpontja valójában csak egy szokásos kis sétának indult Zsámbékon. Mentünk a jól bejáratott útvonalainkon, caplattunk felfelé a romtemplomhoz, sőt már majdnem ott is voltunk, amikor kis híján szívattakot kaptunk (és ez lett volna a kisebbik baj). Az egyik háznál ugyanis egy elég vad kutya rohangált a kerítés mögött, eddig oké, de egyszer csak véget ért a kerítés, a vaduló eb viszont maradt. Valami csodával határos módon nem jött ki a területén kívülre, és gyorsan el tudtunk húzni, de ebből bizony lehetett volna baj. Innen is üzenjük minden kutyásnak, hogy figyeljetek rá, hogy kerítésen belül legyen a kutty, egyáltalán, hogy legyen kerítés! Nem csak amiatt, mert ez így veszélyes arra járó kutyára, gyerekre, felnőttre, de ha kijön a kutyus, akkor rá nézve is! Na de miután ezt szerencsésen túléltük, kárpótolt minket az amúgy is mindig szépséges romtemplom (erről jut eszembe az a hülye ötlet, miszerint újjá akarják építeni/rekonstruálni, mégis minek?!) és az előtte berendezett halloweeni fényképezkedős dekoráció (lásd képek) :)

Ezek után kicsit meg is szeppentünk, mondván, hogy akkor már a szokásos bejáratott helyek sem igaziak, de azért csak nem akartuk kihagyni az esztergomi bolhapiacot, és hát ott a Duna partján Bari és Kasi is szeret sétálni. Szerencsére itt csak pórázos kutyikkal és nagy hideggel találkoztunk. De sikerült némi beszerzést is végrehajtani, fülbevalók és edények formájában, a gyerekek meg megilletődötten csodáltak egy hintalovat :) Majd már kevésbé megilletődve követeltek maguknak valamit a kedvenc cukrászdánkban (konklúzió: soha, de soha ne induljatok el jutifalat nélkül!!).

És ha már bolhapiac, bár ott kutyák nélkül jártunk (de egyébként kutyabarát hely), nagyon mély benyomást tett ránk a budapesti Budafoki úton rendezett ReMarket közösségi bolhapiac, amelyre egy ismerősöm révén figyeltem fel a Facebookon. Elképesztően igényes, tényleg régi, mondhatnám retro cuccok, semmi ócskaság, jó hangulat, jól elrendezett tér. És mindez egy régi gyárudvarban, ami nekem azért is igazi különlegesség és érzelmileg is óriási élmény volt, mert a hajdani Április 4. Gépgyár volt ez a helyszín, ahol az apukám és a nagyszüleim is dolgoztak. És ahol vannak még e kort idéző képek, hirdetések, figyelmeztetések (a képeken látható). Innen se tértünk haza üres kézzel (autóval): jött két hokedli és némi ruha is. Ja, és a piacon büfé is volt, nem is akármilyen: Egy hölgy és a gyerekei saját készítésű sütiket, limonádékat, kávét (növényi tej is volt) kínáltak, becsületkasszás rendszerben. Több ilyen kezdeményezés kellene, és akkor talán valamivel jobb hely lehetne ez a világ.