Karácsonykor ugyebár az a bevett szokás, hogy az ember a családjával ünnepel, szép ruhában, karácsonyfával, terített asztal körül, békességben ésatöbbi, Szilveszterkor pedig bulizni KELL. Na de mi van akkor, ha hiába szeretne az ember (lánya) szép, meghitt családi karácsonyt, de közben a., nem sokan vannak már az úgynevezett családból, b., akik igen, azokkal pedig finoman szólva is igen különbözőek az elképzelések (világnézetek, értékrendek)? Vagy, ha utálja az egész éjszakás bulizást, értelmetlennek tartja a Szilvesztert és a kutyái is hasonló állásponton vannak? Nyugi, nem egy nyavalygós posztot készülök írni, csak hát ezek az előzmények.

Karácsony tekintetében miután beláttam, hogy semmilyen felállásban vagy irányból sincs esélyem a meghitt családi karácsonyra, hiába fontosak nekem a hagyományok és a hagyományos, klasszikus értékek (is), igyekeztünk kitalálni alternatív programokat. Tudom-tudom persze, hogy ilyenkor elvileg „új rítusokat kell kitalálni”, de azért az nem így megy, csettintésre. Mondjuk az már pár éve amúgy is ment, hogy karácsony egyik napján kirándulunk, úgyhogy ez azért jó kiindulás volt. Szóval miután Szenteste véletlenül sikerült értelmezhető fényképeket készítenünk a gyerekekkel a karácsonyfánál, és megettük a korántsem szokványos karácsonyi vacsoránkat (az egyetlen jó ebben a típusú ünnepben, hogy nem eszi túl magát az ember :) , karácsony első napján neki is vágtunk a nagyvilágnak. Pontosabban a Balatonnak, de mindkét partjának. Az első megálló Balatonszéplak volt, ami bizonyos értelemben családi karácsony, mert vannak, akik itt, a Balaton hullámai közt leltek örök nyugalomra (reméljük). Az idővel valahol piszok szerencsénk volt, mert hiába a viharos szél és az óriási hullámok, közben ragyogóan sütött a nap, lehetett kicsit sétálni. Bár a kutyik azért kicsit féltek a széltől, nem csoda, ha belegondolunk, hogy mi milyen hangosan halljuk, és akkor ők hogy hallhatják.

Tovább is álltunk innen Szántód felé, hogy kompra pattanjunk, és irány Tihany! Kicsit aggódtunk, hogy indul-e a komp, lesz-e más rajtunk kiívül, de végül totál megtelt. Én mondjui amúgy is aggódtam, kicsit úgy éreztem magam, mintha repülőre kéne szállni, amit úúúúútálok, de ez a modern komp úgy ment, hogy nem is lehetett érezni. A gyerekek is jól viselték, de arra azért kíváncsi lennék, hogy mit érzékeltek ebből. Tihany pedig télen, kihaltan is gyönyörűséges és fantasztikus (leszámítva az óránként 800 Ft-ért parkolást). Az apátságtól nézve valami elképesztően fenséges volt a Balaton, maga Nagy Kékség a napsütésben. Sőt, itt még a szél sem volt olyan erős, mint aztán újra lett Dörgicsén, ahova indultunk tovább. Tudjátok, ez a hely még ősszel tett ránk nagy benyomást, és vissza akartunk térni. Nos, a hely még mindig szép, jókat lehet sétálni, de a Pajta nevű vendéglő, ahol már szintén jártunk, most azért okozott némi csalódást. Ahogy beléptünk, megrettent a főnök a kutyáktól, mert hát, jajj, gyerekek is vannak (és akkor mi van?! Azon kívül, hogy engem/minket pl. meg a visító, hangoskodó gyerekek idegesítenek, nem a csendben az asztal mellett ülő kutyusok, akik nyilván nem fognak megenni senkit. De hát ez is csak az átlag magyar hozzáállást tükrözi). Így aztán mi csak egy hideg, de egyébként nagyon szép szobában ülhettünk le. A kaja, nos, hát nyilván hús hússal (háztáji), meg rántott sajt. Utóbbinak a krumplija nekem is jó volt mondjuk, de hogy ezért egy nem is étteremben adagonként négy rugót elkérjenek, nos, az túlzás. Sebaj, legalább kevésbé vágyunk már oda :) A karácsony másnapját meg már szeretett gazdikereső kutyaovisaimmal töltöttem, akik sosem okoznak csalódást.

A téli szünet legnagyobb attrakciójának a szilveszteri utazás ígérkezett. Hiába lakunk egy kis faluban, itt is mindenki lő, tűzijátékozik, petárdázik, magyarán rázza a rongyot, mert ettől lesz valaki. Ezen sincs mit csodálkozni az országban, ahol Európa legnagyobb tűzijátékával ünneplik az államalapítást pl. Azon túl, hogy engem sosem vonzott, hogy színezett puskaport lövöldözzek a levegőbe, Barikánk rettentő rosszul viseli a durrogást. Ideges, rohangál, ugat, egy pillanatnyi nyugta sincs, és nekünk se (Kasi tojik az egészre, és elvonul aludni). Az már tavaly egyértelművé vált, hogy ezt így nem csináljuk tovább, és el kell utazni olyan helyre, ahol ez nincs. Szerencsénkre találtam ilyet, még májusban, szó szerint a világvége, Nemesnép (életemben nem hallottam róla), Abbázia Country Club szálloda, kifejezetten kutyás. Nem is szobák, hanem ki apartmanok vannak, hatalmas a birtok, van futtató is külön, nyáron medence, wellness (jó, az nem a kutyáknak), lovarda, és rengeteg jól sétálható terület a határban (szó szerint, mert egy lépés a szlovén határ). Első nap ez utóbbi volt a program, mármint a jó nagy séta a természetben, és ééééljen, vadkakában is lehetett fetrengeni. Rengeteg volt a kutyus, nyilván mindenki ide menekült, aki tehette, mint egy kutyás amcsi film, vagy mint egy tábor :) :) Mondjuk annyi hátulütője volt ennek, hogy ha egy megszólalt, akkor aztán volt össznépi ugatás – és hát igen, mi élen jártunk abban, hogy elsők legyünk e kérdésben. De ez senkit sem zavart, mint ahogy az sem, hogy a kertben hova pisil a kutya (nálunk a faluban már ez is gond, hogy az utcán pisilnek). A hotelhez pedig gyönyörűséges cicák is tartoztak, akik leginkább az étterem búbos kemencéjénél szerettek ücsörögni. Ja, és a kutyagyerekek üdvözlőajándékot is kaptak (táp és nyakörv nyakkendővel). Viszont marha meleg volt a szoba, és ezt sajnos nem lehetett szabályozni, csak ablakot nyitni, de ez a padlófűtést nem oldotta meg, ettől azért főleg Bari és én kínlódtunk kissé. De ettől nagyobb bajunk ne legyen. Ja, meg a reggeli, ami sajna a legtöbb helyen még így van, hogy hús hússal, virsli, tojás, sajt, cukros joghurt, stb., sehol egy humusz pl,. ami nem lenne nagy ügy, alig találtam valamit. (De nyilván készültem.)

Szilveszter napján nekivágtunk Szlovéniának, Maribor volt a cél. A GPS sajnos minden beállításom ellenére felvitt egy fizetős pályára, úgyhogy némi izgalommal, matrica vásárlással, és szlovén nyelvismeretem hirtelen és váratlan újra aktivizálódásával indult az út :) Mariborról csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, elképesztő jó város, menjetek, nézzétek meg! Naná, hogy lemezbolt is van, ott kezdtünk a Gramofonotekában, ami bolt is kávézó is, bár is. Nem volt kérdés, hogy a kutyák jöhetnek-e, sőt ott is volt kutty, a tulajé. Úgyhogy amíg apa válogatott, én kávézgattam, a srácok bandáztak. Majd belvárosi sétára indultunk, ami teljesen lenyűgözött minket. Egyszerre tök nyugati és mediterrán is a város, élhető, emberi léptékűnek tűnik. Nekem nagyon tetszett a mindenhol érezhető ünnepi, szilveszteri hangulat, ami abban nyilvánult meg, hogy a különböző helyek teraszain pezsgős brunch-féleségek zajlottak, minden és mindenki tök kulturált volt, sehol egy durranás. Sétáltunk még a Dráva-parton, az is nagyon szép, nagy sétánnyal, tele hattyúval. Visszamenet előtt pedig ellenőriznem kellett a Spar vegán választékát, és hát elképesztő nagy volt, nyilván jól be is vásároltam :)

Arról most ne is beszéljünk, hogy mennyivel jobbak az árak. A szálláson aztán kezdetét vette az „őrületes” szilveszteri buli, ettünk készkaját, ittunk készkoktélt, néztünk filmet, és kb. fél tizenegykor lefeküdtünk, és átaludtuk magunkat 2025-be. Illetve, majdnem, mert az étteremben zenés vacsora volt, persze kutyás, aki akart ilyet, és az azért hallatszott, bár ez szerintem négyünk közül csak engem borított ki :) De persze így is vastagon megérte, hogy megkíméltük a gyerekeket az esztelen őrülettől. Az meg csak hab a tortán, hogy oda- és visszamenet is kiváló ebédet ettünk (vegán kaja is volt!) a balatonlelleli benzinkúton, ahol a kutyákat is tárt karokkal fogadták. Ilyeneket látva arra gondolok, talán nem teljesen reménytelen a (kutyás) jövő.