Persze a körkép lehet, hogy megint túlzás, de ezúttal rajtunk kívül álló okokból :) Úgy kezdődött, hogy felvetődött a bécsi karácsonyi vásár ötlete, de egyrészt ott (meg általában nagyvárosban) nem érzenék jól magukat a gyerekek, másrészt valószínűleg mi sem, lévén nyilvánvalóan borzasztó nagy tömeg van arrafelé. De hogy az ausztriai adventolás ne maradjon ki, jött az ötlet, hogy menjünk el megnézni az eisenstadti vásárt, főleg, hogy nyáron bejött nekünk az a kisváros. Nem beszélve róla, hogy van lemezbolt is, és hát Ausztria egyfajta vegán Kánaán – szóval mindenki meg tudja találni a számítását. Egy zseniális ötlettől vezérelve kitaláltam, hogy csapjuk még hozzá Rusztot is, úgyis közel van, meg olvastam is, hogy idén ott is valami extraság lesz.

Nekivágtunk tehát egy csütörtök reggelen (direkt hétköznap, hogy nem legyen tömeg, ennek hátulütőiről majd később), és a szép napsütésben megtett út után megérkeztünk a tejfölköd borította Rusztba. Ahol ez lett volna a kisebbik gond, de a vásár zárva volt, meg úgy kábé minden is. Merthogy az már nem jutott a tudatomig, hogy csak hétvégente működik. Úgyhogy miután megállapítottuk, hogy még mindig szép kis falu ez, legalább a vécét nyitva találtuk, ez is valami. Hát még az, hogy a kuttyok, akikre ez nem jellemző amúgy, ragaszkodtak hozzá, hogy ők is bejöjjenek. Egy jó kis családi pisilés után tovább is álltunk Esienstadt-Kismarton felé (én amúgy itt mindig megállapítom, hogy milyen furcsa, hogy Erdélyt, a Felvidéket, stb. mekkora szokás siratni, ezt a gyönyörű, gazdag Burgenlandot meg egyáltalán nem).

Ott aztán már nagyobb volt az élet, ezt a városi forgalom és a parkolási macera is mutatta, de végül csak akadt egy parkolóház, ahol volt hely. Rögtön bele is vetettük magunkat a vásárba, mert már meg is éheztünk-szomjaztunk. Én persze készültem, és csomagoltam magamnak, mert volt bennem kétség arra nézvést, hogy találok-e bármit, amit meg is tudok/akarok enni. De végül kellemesen csalódtam, mert nem csak sült kolbász volt sült kolbásszal, hanem jó kis fokhagymás lángos is. Nem teljesen olyan, mint a mi lángosunk, laposabb és ropogósabb, de finom. És volt hozzá finom, meleg, alkoholmentes almapuncs. Csak a kutyagyerekek voltak bajban, ugyanis hordókra állított pultoknál lehetett enni, amit ők nem nagyon értek fel  Bari aztán bosszúból le is pisilt egyet.

Aztán a lemezbolt felé vezető úton próbáltunk klassz fotókat csinálni a karácsonyi díszletben, (de a kutyák ezt persze szabotálták) és a kissing pointban (itt külső segítséggel sikerült :) ). A Monroe lemezboltban aztán kellemes meglepetés ért minket, hogy simán bejöhettek oda is a kutyusok – és egy kellemetlen, hogy milyen drágák a lemezek. Mondjuk a bolt eleve a helyi Kärtner Strassén/Váci utcán van, volt pár olyan butik, hogy jajj. Ehhez képest meglepő módon a főutca üzletei és a vásár tökre nem volt drága. Na de ezután eljött az én időm: Beszabadultam a Spar Gourmet-ba, ahol külön hatalmas vegán részleg van. Még jó, hogy közel volt az autó, mert elág sok vegán skyr, ilyen-olyan vegán kence, hummusz, édesség, fehérjeszelet befigyelt. a kosaramba. Tényleg nem is értem, hogy ha itthon is van Spar és az Alpro is jelen van a piacon, akkor miért nem kapni ezeket?! (Vagy, de persze, hogy értem, nincs rá kereslet, max. a cukrozott-ízesített szójagurtra, amúgy meg az „úristen, te mit eszel, és hogy hogy még nem haltál meg vegánként” hozzáállás az uralkodó.)

Autóba bepakolás után célba vettük az Esterházy-kastély parkját, hogy a gyerekek is végre szabadabban lehessenek. Voltunk itt nyáron is, egy, a kastélytól kissé távolabb eső oldalkapun kell bemenni hivatalosan, most viszont fenyővásár okán nyitva volt egy közelebbi hatalmas kapu is. Mi szépen be is sétáltunk, mentünk egy darabot, míg észrevettük, hogy kerítés van, tehát nem jutunk be innen a nagy kertbe. Kifelé jövet rögtön el is kaptak minket, hogy mi mégis hogy jutottunk be (úgy, hogy nyitva volt egy 10 méter széles kapu, és voltak ott bent emberek), és nem tudjuk-e, hogy tilos (nem tudtuk) – hosszú tiráda, mikor már éppen kifelé mentünk, de hát a német/osztrák precizitás, na. De legalább volt szemben egy nagy kávéház, ahova natürlich, hogy jöhetnek a kutyák is (nem is értették, miért kérdés ez, hát itthon sajnos még sokszor kérdés). Itt megpihenünk a hazaút előtt, stílusosan egy Esterházy tortaszelet társaságában (ami nyilván nem volt 100% vegán, de nekem ennyi belefér). Aztán irány haza, na és itt jött az, hogy miért nem volt jó ötlet munkanap menni: Az M1 autópálya több helyen full be volt állva, én meg ezt a dugóban rostoklást rühellem, kiborít, tönkre tudja tenni az élményt. Plusz úgy szálltam ki az autóból, hogy nem éreztem a lábaim, és olyan fáradt voltam mentálisan, mint még soha (én voltam a sofőr).

Advent negyedik hétvégéjének szombatján pedig kedvenc Tatánkat vettük célba, de nem csak a tavat, a helyi vásárt is. Ami, nos, csak délutánonként tart nyitva – így aranyvasárnap hétvégéjén ez nem vall valami nagy bölcsességre. De nem baj, a tó körül jót lehetett sétálni, szépen sütött a napocska, és nekem mindig nagyon érdekes az a rengeteg madár, akik ott telelnek a számukra leeresztett-kialakított tó körül. Példaértékű, hogy az emberrel szemben itt a madarakat helyezik az előtérbe. A mi szőrös gyerekeink viszont kitettek magukért: Beültünk egy szokott helyünkre kávézni, melegedni, és nekik az első lendülettel sikerült felborítani valaki csomagját, majd úgy kiborítani a vizüket, hogy úszott az egész kávézó. Tudom, tudom, hogy ez ilyen is, de azért mégiscsak szégyenkezik ilyenkor az ember (persze csak én, az apjuk nem :) ). De legalább a kávé/tea/rétes jó volt. És így esett, hogy körkép helyett csak egy vásár lett, pedig mi megtettük a magunkét.