Esett itt már arról szó korábban,  mit összekínlódtunk Barival, a – vélt vagy valós – allergiájával, a nyalakodással, a gallérral, stb. a negyven fokos kánikulában, vagy hogy milyen para volt, mikor Kasmírunk rendszeresen lesántult, és jó ideig nem derült ki, hogy mi a túróért. Arról viszont még nem, hogy egyrészt mi lett ezeknek a sztoriknak a folytatása/vége, és legfőképpen, hogy mit okoz mindez egy kutyamama- vagy papa lelkében. Hát, sok mindent, az biztos. Főleg, ha annyira hajlamos az aggódásra, mint mi, vagy egyenesen rémeket tud látni – ezt itt hál’Isten csak én :) De fejlődünk, mert egy kertben szerzett kisebb sérüléssel pl. már nem szaladunk az ügyeletre.

Kasink lábikója volt az egyszerűbb eset, legalábbis olyan értelemben, hogy sok, semmit nem mutató vizsgálat, altatásos röntgen és hasonló (egyébként nem is olcsó) nyalánkság után, a szuper kutyatrénerünk, aki azóta a tornatárunk is, rámutatott, hogy mivel az egyik lába görbe, a másikat jobban terheli, és azért húzza meg azt gyakran. Na de erről szólt például anno a kutyafinesz poszt. Azóta egyébként olyan profi lett mindkét kutty, hogy már nem lehet nekik olyan feladatot kitalálni, amit ne tudnának egyből megcsinálni. Persze nem az a cél, hogy olyat kapjanak, ami majd jól nem megy :) :), de tényleg elképesztő a profizmusuk, és hogy mennyire imádják ezt a tevékenységet.

Baribaba viszont már keményebb dió (volt). A tavaly nyár-ősz, sőt a tél is kb. folyamatosan azzal telt, hogy van rajta valami kinyalás, kivakarás, seb, hotspot, akármi. Megvettük már a világ összes gallérját és egyéb védőfelszerelését, szegény szerintem hónapokig tölcsérben nyomta. És annyira ügyes volt, mindent tudott így is csinálni, tökre hozzászokott, mi viszont teljesen kivoltunk, főleg annak a víziójától, hogy ez akkor már mindig így lesz?! Hogy csak akkor nincs rajta, ha elmegyünk, és program van, és nem foglalkozik a nyalással? Aztán jött az a rész, hogy csak éjszakára veszi fel, és akkor is annyira cuki volt, ahogy csinálta, és tudta, hogy ez az este része, neki ez a pizsamája. Aztán persze csak el lehetett hagyni, de hosszú volt az út, és valójában nem tudjuk, mi oldotta meg. 

Közben persze folyamatosan járkáltunk különféle dokikhoz, itt aztán minden volt. Sajnos többször a totál fapad, vagyis a szteroid, ami nyilván nem old meg semmit, nálunk még a nyalást nem gátolta, magyarán valószínűleg maradt a viszketés. Olyan is volt, hogy nem engedtem, na erre jött nagy betűkkel a kórlapra, hogy a gazda kérésére nem kapott szteroidot (mossuk kezeink ugye). Diagnózisból sem volt hiány, biztos a csirke a baj (évek óta nem kap csirkéset egyik sem), biztos a pollenek (ez sajnos lehet), netán a sétán a fű irritálja, karcolja a bőrét, és nem is tudom, mik voltak még, de mindegy is. Lényeg, hogy mindig szorgalmasan megvettük az aktuális csodaszert, gyógyszert, fürdetőt, fújót, kész patika van már itthon.Aztán a közeli Biatorbágyon, a Viavet Állatkórházban felvetődött egyrészt, hogy tartson monoproteines diétát, és nézzük meg, nincs-e endokrin oka. Na most ez a monoprotein ügy baromira nem könnyű, mi a hal mellett döntöttünk, főzés, hekk- vagy tonhalfilé, édeskrumplival, sütőtökkel, és találtunk szerencsére ilyen tápokat is. Meg ugye itt jól jöttek a vegán tápok, jutik is kiegészítésnek.

De ez semmi nem volt ahhoz a hidegzuhanyhoz képest, ami ezután következett. A hasi ultrahangon látszott, hogy nem a legtutibb a mája már (mondjuk ez adódhat a korából is), a laboron viszont kiderült, hogy a májügy nem is olyan nagy para, viszont a vérzsírjai irtó magasak, a triglicdrid 1,2 helyett 10. Na, én ettől totál kiakadtam, nyilván ötpercenként vizionáltam a kutya halálát valamilyen ezzel összefüggő betegségen, és hibáztattam magunkat, hogy azért lett ez, mert midenfélét kapott az asztalról is (biztosan összefügg amúgy).Szóval ezután szigorú, alacsony zsírtartalmú diéta jött, semmi járulékos cucc a tányérunkból (ezt amúgy az embernek nehéz betartani), lipidcsökkentő gyógyszer, májvédő, E-vitamin. A gyógyszeren ezerféle súlyos mellékhatás az izomelhaláson át a halálig, és akkor ott állsz egy ilyen betegtájékoztatóval az egyik kezedben, és a súlyos lipémiáról szóló lelettel a másikban, és nem is tudod, melyikben harapj bele (kezedbe, úgy értem). Egy hónap múlva kontroll, újabb kiakadás.

A vérzsír ugyan lement, de egyes májenzimek rosszabbak. Hülye gyógyszer. Két hónapra rá újabb vérvétel, totális idegbaj az eredményt várva, triglicerid jó lett, de egy-két enzim rosszabb. Ez laikusként ugye bazi ijesztő, nem tudod, mit jelent ez, nem tudod értelmezni, csak azt látod, hogy mindent megtettél, mégis van, ami romlott. Végül két doktornő és megint csak kutyatrénerünk-tanárunk is megnyugtatott, hogy ez azért nem a világ vége, de bizony a májvédőt ezerrel szedni kell. Ja, és kap gyógygombát is, ami májspecifikus. Mi meg már remélhetőleg nem kapunk szívatakkot vagy agyvérzést.

A vicc az, hogy Bari közben totál jól van, kivirult, megfiatalodott, vidám, aktív, mert hogy azért a diétával ledobott némi súlyt :) Olyan, mint 3-4 éves korában, a suliban is visszatért az agality bajnok énje. És a nyalakodás? Ne kérdezzétek mitől, de egyszer csak ősszel abbahagyta (ez mondjuk a pollen irányba mutat). Illetve néha nyalizik, de megfigyeltük, hogy akkor, ha figyelmet akar, szóval az is kicsit beigazolódik, amit gondoltunk, hogy pszichés. Azzal meg aztán végképp nincs mit tenni. Vagy de: Megnyerni a lottóötöst, nem dolgozni, mindennapra programot csinálni, kenguruban hordozni mindenhova (kézben szokott, lásd fotó), egész nap simizni.Amíg ez nem jön össze, addig is most rendszeresen fésülködik és gyakrabban jár fodrászhoz, hogy ne tudjon bepállani a bőre. Az igazi tavaszt meg a polleneket pedig kíváncsisággal (na jó, félve) várjuk, hogy mit hoznak.