Hová menjünk idén nyaralani? A tenger nyáron ugye kilőve a kánikula miatt, oda majd ősz elején, fürdőhelyek se játszanak, mivel ugye a kölkök utálják a vizet, ne legyen nagyon nagyvárosi, de azért lehessen mit csinálni, ja és jó lenne, ha hőség sem lenne (bár ezutóbbira igen kevés ráhatásunk van általában). Latolgatás, tervezgetés, ötletelés – így esett a választás végül Szegedre és környékére, meg hogy hú, de jó, milyen könnyen és gyorsan átmegyünk majd Szabadkára (hittük akkor még), ami szép is, szecessziós is, én még sosem voltam, apjuk is csak jó régen.

Lett is klassz szállás Szegeden, úgy hívják, hogy Tiszagyöngye, közel van a belváros is, a Tisza is, egy nagy park is, elfogadják a SZÉP kártyát, minden szuper. Direkt eggyel nagyobb apartmant választottunk (a hely amúgy apartmanház, szóval azért nem teljesen külön voltunk), hogy tutira elférjünk, és legyen plusz ágy, tér, ilyenek. Aztán közeledett az indulás ideje, én eleinte attól tartottam, hogy majd ott délen azért lehet, hogy mégiscsak túl meleg lesz, aztán ahogy néztem az időjóslást, egyre inkább attól, hogy ne ázzunk folyamatosan szarrá. Na meg, hogy mit pakoljak, ha egyik napra 30 fokot mutatnak, másikra 20-at esővel, meg különben is, összevásároltam a Vinteden (függő lettem, de erről majd máskor) egy csomó szupi nyári cuccot, hát nehogy már ne azokban nyaraljak :) Spoiler: Nem sikerült eltalálni a ruhatárat, az időjóslás meg már két napra előre se ér egy kalap szart se (még jó, hogy nincs klímaválság, ugye?).

Szóval, legalább a kutyáknak minden eshetőségre pakolva, esőkabátok, plusz takarók, hogy minden bútorra terítsünk, hogy a sajátunkon tanyázzanak, ezer törcsi, ha esne, még több játék és juti, pecsét az útlevélbe, és uccu neki. Sejtettük, hogy nem lesz egyszerű, mivel az összes autópályán, ahol mennünk kell, van útépítés, lezárás. Elaraszoltunk nagy nehezen Inárcsig, ami messze nincs, de rengeteg idő volt, úgyhogy én jól ki is találtam, hogy álljunk meg, együnk-igyunk-pisiljünk. Hiba volt, mert kapásból ellopták a dioptriás, cilinderes napszemüvegemet. Sokra ugye nem mennek vele, de nyilván vonzó volt a Vogue felirat a tokon. Sajnos már ahogy kiszálltunk, nagyon rossz érzésem lett, iszonyat nagy votl a mocsok, húgyszag mindenütt, nem állati ürülék a parkolóban, miközben ott a benzinkút és a KFC, mindkettőben van WC. Jó, tudom, az 200 Ft/50 eurócent, de akkor is. És a „közönség”. Én asszem, mi elég elfogadók vagyunk, nem vagyunk rasszisták, meg semmi, de az a rengeteg lepattant, kövér, papucsban csoszogó, kiabáló, cigiző délszláv vendégmunkás, na az nekem nagyon ijesztő volt.

Mindegy, vagyis nem, de irány tovább, első megálló Nandafalva. Ti hallottatok már erről? Mert én nem, csak mikor néztem, mit lehet megnézni útközben. Ez egy kis zsákfaluban egy még kisebb falu, egy közösség, hindu templommal és öko-spirituális térrel, érdekes. Mondjuk sok látnivaló nincs, meg az idő is éppen vacakolt, de ezt is láttuk. Ja, és egy póniló méretű kutya nem túl szívélyesen üdvözölt minket egy kerítés mögül, be is tojtunk, annyiszor támadta már meg idegen kutya a mieinket. Szóval irány Szeged és a szállás, amit szerencsére korábban is át lehetett venni. Tényleg tágas és klassz volt, mindennel felszerelve. A gyerekeink nagyon furcsállották az erkélyt, mint olyat, mi ugye kertes házban lakunk, nem láttak még ilyet, hogy úgy lehet kimenni, hogy közben mégsem vagyunk kint. Barinak ez nagyon tetszett, folyton kint volt, én meg folyton izgultam, ahogy dugdosta ki a fejét a rácsok közt, be ne szoruljon. Aztán totál nem értette, hogy miért nem arra megyünk ki. Kasi viszont megijedt a helyzettől, eleinte ki sem mert jönni, jó, aztán az, hogy kint van a kajálás meggyőzte :)

Éppen nem esik, sőt, kicsit napos, meleg is, hurrá, induljunk a városba. Át a Belvárosi Hídon, aztán a Tisza partján a központba. Az első, ami feltűnt, a tisztaság és hogy udvariasak az autósok, mindig átengedtek a zebrán. A belváros pedig szépséges, de ezt azért lehetett tudni, jó egy ilyen emberi léptékű városban sétálni. És sütizni, mert azért egy cukiban leültünk. Jól is tettük, mert éppen jött egy zápor. De ezzel aznapra meg is úsztuk, és mikor az otthon elköltött vacsi után lesétáltunk a Lapos Beachre és a környékre, már gyönyörű fényjátékot produkált a lemenő nap. Ha már, játék, éppen zajlott a Szegedi Szabadtéri, olyan profi hangosítással, hogy az erkélyen is hallottuk. A Lapos Beach viszont, hát, asszem nagyobb a füstje, mint a lángja. Persze, szépek a pálmák, jól ki van találva a nyugágyakkal, strandsport pályákkal, de minket annyira nem győzött meg. Főleg, hogy elvileg nem lehet odamenni kutyával, ami azért vicc, mert ez egy szabadstrand a Tisza partján. Mi bementünk, és mivel se strandidő, se egy lélek nem volt, nem is szólt ránk a személyzet. Benéztünk még az Erzsébet-ligetbe, ami egy gigagpark, oda gyülekeznek a jelek szerint az egyik részen a helyi fiatalok, más részeket kutyások és a futók uralnak. Ez tetszett a gyerekeknek, aztán egy kis pizzéria-kocsmát is találtunk, ahol leültünk egyet inni. Nem tudom, hol, mikor láttam ilyet utoljára, hogy egy kisfröccs (igen, újabban ennyire vagyok hitelesítve, ez állítólag lehet perimenopauzás tünet) és egy kóla 1300 Ft. Ki is találtuk, hogy másnap ott vacsizunk – de azt még sok minden megelőzte.

Például, hogy szakadó esőre és bazi hidegre ébredtünk aznap, amikor a jó időnek kellett volna lenni, így kellett először is kora reggel kimutatványozni a kutyákat pisilni. Merthogy Bari pl. utál esőben kimenni. A ruhatár problémát meg már akkor megéreztem, amikor kimentem a kis sort-póló szettemben az erkélyre jógázni. A reggelit még csak megoldottam pokrócba csavarva, de aztán előbb-utóbb indulni kellett, mert a kutyák kezdték magukat halálra unni a lakásban (jó, mi is). Makó volt az úticél, ezt apjuk nézte ki, nekem meg az volt a szerencsém, hogy egy harisnyát bedobtam, amit fel tudtam venni a nyári kis miniszoknya/sort alá, az egyetlen értelmezhető hosszúujjúm (ami nem vékony ing vagy nyitott kardigán) pedig egy decathlonos esőkabát volt. Meg is érkeztünk a hagymás városba, mind talpig esőkabátban – Barika hosszan gondolkodott is, hogy hogy tud így öltözve pisilni :) - sikerült. De szerencsére, éppen elállt, viszont hát ez a Makó is, nagyon jó a PR-ja a kb. semmire. Oké érdekes a fürdő épülete, van egy szép kis központ, főtér, de itt a hangsúly a kicsin van. A neten sétálóutcáról is írtak, ez kb. két métert jelentett. Na mindegy, üljünk le kávézni, sütizni, abból nem lehet baj. Sőt, szerencse lett, mert éppen rázendített az eső. Vissza Szeged, szállás, ebéd, szieszta.

Mire ezekkel a programpontokkal végeztünk, a napocska is győzedelmeskedett, uccu neki belváros, de előtte még a dilemma: Most hideg van vagy meleg, kell-e a förtelmes harisnya. Végül eltekintettem tőle, és egy szupijót sétáltunk gyönyörű utcákban, folyóparton, ültünk klassz (és drága) bárban, ja és kénytelen voltam venni egy napszemüveget (na semmi dioptria, csak hogy ne folyjon ki a naptól a szemem). Mentünk aztán az előző este talált pizzás kocsmába, ettünk-ittunk egy jót, isteni volt a fröccs, pesti éttermi árak töredékéért minden. Innen szállás, újabb szieszta, sorozatnézés (volt Netflix is meg nagy tévé). Este meg, giccses lemenő nappal kísérve séta az Erzsébet-ligetben. És megint a ruhakín, mert azért lehűlt. Na de a trehányság itt szerencsének bizonyult, ugyanis az egyik hátizsákban megtaláltam az esőnadrágomat (nyilván egy teljesítménytúráról maradt ott), nagy kincs volt ez, még akkor is, ha irtó kellemetlen ez a plastic wear úgy, hogy nincs alatta más. Szóval lényegében körbesétáltuk az egész parkot, találkoztunk sok kutyussal, még több futóval. Merthogy körben végig van ám rekortán pálya, és több helyen edzőpark, tök klassz. Szerettünk volna a futiba is menni a kölkökkel, merthogy az is van, kettő is, de annyi – számunkra idegen – kutya volt, hogy végül inunkba szállt a bátorságunk :) Meg a 10000 lépés már így is több, mint kétszer megvolt.

Harmadnap már napsütésre, bár igen friss időre ébredtünk – ez elég gyorsan kiderült, mikor már kb. reggel hatkor vagy fél hétkor kellett menni a srácokkal egy pisikörre. Itt és ekkor egyébként a szokottnál is jobban hálát adtam, hogy kertes házban lakunk, és elég ajtót nyitni, nem kell ezt a kimászkálósdit csinálni nap mint nap. Aztán reggeli pakolás, és irány Szabadka! Jól megmutatta a GPS, hogy kevesebb, mint egy óra alatt ott leszünk, haha. Ő nem tudta, hogy van olyan, hogy határ, hogy EU vége, hogy nem Schengen. Mondjuk azt, ami jött, mi sem gondoltuk rémálmunkban sem, hogy 2025-ben ilyen még van. Irtózatos sorok Röszkénél, araszolás, állás, rettenetes arcok – tényleg, azért van a sztereotípiáknak alapja. És a legszörnyűbb, hogy ott sertepertélnek a kicsi gyerekek, a papucsban, maciban, aranyláncban cigarettázó, német rendszámú autós balkáni csávók közt (a nők se jobbak mondjuk), és ezt látják, ebbe nőnek bele. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden szerb, vagy minden balkáni ember, vagy minden nyugaton dolgozó vendégmunkás ilyen, az durva általánosítás lenne, de mi kifogtuk. És nem, ez nem a más kultúra kategória az én szememben (azok az arabok, a színes bőrűek, akármi, azzal semmi baj), ez a zéró kultúra volt. Komolyan, pl. Izraelben egyáltalán nem zavartak a mindenütt jelenlévő fegyveres katonák, ellenőrzések, az ott az élet része, de ez egy agyrém volt. Úgyhogy én jól ki is akadtam, mert hogy ebben töltöttünk másfél órát, két ellenőrzés, dögmeleg, a kutyákat tűzte a nap, lihegtek, de ott kivenni se mertem őket, ezen is az aggódás, hogy ne legyen bajuk. Na, de átkeveredtünk, és elértük Szabadkát, ami, hát tényleg olyan szép, hogy megérte. A police.hu-n egyébként azt írták, hogy nincs fél órát meghaladó várakozás... Mázli volt, hogy Szabadka centarban hamar találtunk parkolót, a parkolási rendszert, jegyvásárlást pedig előre megfejtettük a netről (utcai trafikban lehet jegyet venni). Ja, és a parkoló közel volt a lemezbolthoz, mert hogy van ám az is Szabadkán, és a vágyott Ekaterina Velika lemez is meglett (amúgy ez a bolt volt kb. az egyetlen hely, ahol nem lehetett kártyával fizetni, de volt szerb OTP, ingyenes kápé felvétellel :) ).

A belváros tényleg gyönyörű, szecesszió, századelő, megállt az idő, és nettó Közép-Európa. Egymást váltják a szebbnél szebb épületek, mindenhol kávézók, éttermek, nyüzsgő élet, és a magyarral jól lehet boldogulni (ha nem, akkor meg az angollal). Némi bámészkodás után egy kedves hölgy figyelmünkbe ajánlotta a Boss nevű éttermet, ami egy csodahely. Vagyis több hely. Hatalmas kerthelyiségekkel, régi villák kertje, stílusos belső térrel. És kiváló étlappal, dobpregés, vegán opciókkal. Be is figyelt egy vegán karfiolsteak fehérbabkrém ágyon, nyami. Meg egy lasagne, nem vegán. Ebéd után séta tovább, szembe jött egy szerb turi és egy vadiúj nyári naci (36-os méretben, ezt az életben nem gondoltam volna amúgy), kb., ezerötszáznak megfelelő dínárért, anyának is jár valami elvégre :) Aztán kávé, én mindig meglepődöm, hogy errefelé mennyivel ütősebb ez a nedű, itthon már sokszor alapból dupla shotot kérek a lattébe, ott szívattakot kapnék tőle. Plusz kis para, megjelent egy emberrel nem rendelkező, egyébként, szép, ápolt, fényes szőrű nagy fekete kutya, mi attól tartottunk, nehogy Bariékat bántsa, na, erre Kasmírunk osztotta ki a nagyot (szerencsére csak szóban). Ja, és ha már Kasi, sikerült egy zebrán kakkantania, oké, ő nyilván nem tesz különbséget, de vicces volt ezért megállítani az autókat :)

Végezetül próbáltuk a maradék dínárt euróra váltani, ez egy meglehetősen fura tranzakció volt. Adtak 15 eurót, ez idáig oké, plusz valami magyarázatot, hogy nincs aprójuk, úgyhogy adnak valami másfajta dínárt, de jó az is még. Ezt nem értettük, de ezzel a zsebünkben átautóztunk Palicsra, ami a következő csodahely volt. Hiába volt borongós az idő, így is gyönyörű (és hatalmas!) a tó, és hát a környékén az épületek is. Igazi, régi, de szép állapotú, karban tartott fürdőházak, na itt állt csak meg igazán az idő, úgy valahogy legkésőbb a két világháború között. És a furcsa dínárról is kiderült, hogy nem is furcsa, simán jó volt két fagyira meg egy üdítőre :) Jöttünk, láttunk, hazamennénk most már – gondoltuk, ez már sima ügy lesz. Ahogy azt a Móricka elképzelte. Oké, a sor kisebb volt, a szerbek simán át is engedtek, pecsét, és kész. Na, de a magyarok, nem is határőrök, határVADÁSZOK – micsoda szó ez! Undorító, oké, de arra is gondolok, hogy ez így kb. azt jelenti, hogy valaki a határra vadászik, az meg mégis mit jelent, de ezenkívül, mindenki bűnöző, aki ebbe a szaros országba (ja, bocs, tudom, itt dübörög a gazdaság meg minden) be akar lépni? 18 éves kis nyikhajok parancsolnak (már most élvezik a hatalmat, pedig nyilván az NKE-s gyakorlatukat töltik), nemhogy a kutyák útlevelét, de még a csomagjaikat, csomagjainkat is megnézték. Back in the USSR. Csak úgy mellékesen: Ezt akarjuk vissza, ha kormányunk és pártunk kilép az EU-ból?Na, de vissza a roadtriphez, minden jó, ha a vége jó. Innen már sima út vitt hazáig, benzinkutas hot-doggal a nem vegánoknak, és egy nagy adag mustárral Kasinak a nyakába :). Így jár, aki minden kajába belemászik, igaz?