Jó rég nem voltunk már Lengyelországban, ami ugye főleg nekem eléggé hiányzott már (szakmai ártalom), sőt volt egy időszak, amikor kiderült, hogy a kutyapanziózás már nem az igazi, amikor azt hittem, lehet, hogy én már soha többet nem is fogok eljutni oda. De aztán szerencsére nem így lett :) Már bőven előre kigondoltuk, hogy a tavaszi szünetben a lengyelek felé vesszük az irányt, és az is biztos, hogy nem valami nagyon távoli vidékre (mert hogy elég nagy országról beszélünk, és azért nekem sem lett volna kedven kutyástul a Balti-tengerig autózni.

Először persze szokás szerint Krakkó jutott eszünkbe, de elég gyorsan el is vetettük, mondván, hogy sokszor voltunk már (én huzamosabb időket is), túl turistás és a központba nem ...

Mert bizony már ilyen is van, kutyáinkat nem csak sétával, futással, szaladgálással tarthatjuk fitten és egészségesen, hanem célzott tornával is :) Az már biztos sokaknak feltűnt a képeken, hogy Kasmírunk elég furcsa (bár ez nem egyedi eset) testalkattal jött világra – nem is tudjuk, honnan örökölte, mert a mamája (a másik, a szülő, nem én :)) szürke, göndörszőrű, közepes-nagy méretű. Ezzel szemben Kasi barna-bézs, kicsit szálkás szőrű, hosszú testű, rövid lábú.

Úgyhogy már eleve emiatt jobban kell rá figyelni, nehogy sérüljön a gerince. Nyilván nem tudunk minden egyes leugrást vagy lépcsőzést meggátolni, de azért igyekszünk, hogy ezeket kerülje, vagy, ha már ugrik, akkor ne legyen helye túl nagy ugráshoz, szőnyegre ...

És akkor te mit eszel? Nem nagyon nehéz? Nem nagyon bonyolult vagy drága? Nem unalmas? Csak néhány kérdés, ami a vegánsággal vagy növényi étrenddel kapcsolatban gyakran felmerül, és amikkel én is rendszeresen találkozom. Pedig hál’Istennek se nem nehéz, se nem bonyolult, se nem unalmas, se nem drága. Vagyis lehet úgy csinálni, hogy ne legyen az.

Ami itt következik az persze megint saját tapasztalat, illetve egyéni ízlést tükröz. Azt hiszem, én elég nyitott is vagyok az új dolgokra, ízekre, de nálam ugye kényszer is volt abban, hogy átálljak a növényi étrendre. Ahogy arról már írtam itt, egy allergiás kiütéses reakció hatására hagytam el a tejtermékeket, tojást, mivel arra gyanakodtam, hogy az okozta (kiderült amúgy, hogy nem), ...

Ma reggel végre ismét a Kutyaovi Állatvédő Egyesületnél indíthattam a napot – egész héten vártam már erre, de nem jutottam el, annyira sok volt a munkám, és olyankor is, amikor egyébként nem szoktam dolgozni (nálam ez ugye bizonyos határok között elég rugalmas). Mindig várom ezeket az alkalmakat, sőt tervezem is, hogy melyik héten mikor, hányszor jön össze, és közben titokban remélem, hogy a kutyusok is egy kicsit várnak engem, örülnek, ha megyek, aztán megyünk :)

Azt hiszem, ezt nevezik igazi win-win helyzetnek, hiszen a kutyik, akiket éppen kiviszek, le vannak mozgatva, rengeteg más vagy új inger éri őket, akinek nagyobb a mozgásigénye, futhat, aki esetleg kicsit megasszonyosodott, ledolgozhat pár dekát, aki bizonytalan, ...

Na de nem volt ez mindig így. Ahogy már egy korábbi posztban írtam, jó pár évig panziózott a kutya/panzióztak a kutyák, amíg mi elutaztunk. És bárhol jártunk, álmélkodva-vágyakozva-irigykedve néztük azokat, akik a kutyusaikkal nyaralnak, és azt gondoltuk, nekünk ez nem menne. Aztán tavaly mégis belevágtunk, bár ezt egy elég hosszú „előkészítési folyamat” előzte meg, sok-sok egynapos kirándulással, beüléssel, éttermezéssel, kávézással – először kerthelyiségben, aztán benti térben.

A nyaralásban is a fokozatosság elvét követtük :), és először belföldi, nem túl távoli úticélban gondolkodtunk, és persze rövid távban, hogy megnézzük, egy másik helyen, idegen lakásban, máshol aludva, hogy „működnek”, hogy ...

...van néhány jó ötletem, merthogy egészen kiváló lengyel sorozatokra lehet bukkanni a nagy streaming szolgáltatók kínálatában. Persze van egy csomó más kelet-európai is, de itt most kifejezetten a lengyelekre térnék ki (szakmai ártalom). Nem tudom, kinek hogy van, és mi mindent érzékel már az emberről a mesterséges intelligencia (sőt, ezt valójában nem is akarom tudni), de nekem például állandóan megjelenít a Netflix egy lengyel filmek fület, úgyhogy olyan nagyon keresnem sem kell.

Örültem is, hogy hú, mennyi minden van, de be kellett látnom, hogy ennek egy tetemes része azért zs kategóriás ócskaság. De megérte a böngészést, mert szuper darabokra is sikerült így rábukkanni, plusz mivel az egyetemen is tanítok ...

Elég gyakran találom szemben magam a címben szereplő kérdéssel. A rövid válasz az, hogy igen, van, vagy teremtek magamnak, de ebben a posztban ezt azért egy kicsit alaposabban szeretném körbejárni. És mindjárt az elején azt leszögezni, hogy nehogy bárki azt higgye, ez mindig ilyen magától értetődő volt számomra, vagy hogy mindig így csináltam/figyeltem erre, sőt a bölcs asszony szerepében sem akarok tetszelegni, ez csak a saját történetem egy olyan kérdésben, amelyet fontosnak tartok.

Szokták mondani, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja – ez persze egy óriási nagy közhely, és ebben a kontextusban akár még nagyképűen is hangzik. De! Az a helyzet, hogy – mint a közhelyeknek általában – azért van valami valóság alapjuk. ...

Ez most nem lesz hosszú poszt, vagyis nem lesz benne sok a szöveg, beszéljenek helyettem a képek :) Arról már írtam korábban , hogy több mint öt éve járok rendszeresen a Kutyaovi Állatvédő Egyesülethez , ahol heti 1-2-3 alkalommal sétálok, futok a kutyusokkal, és persze jóóóól meg is dögönyözöm őket. Sőt, jutit is kapnak, a virsli nagy sláger :) 

Ezek az alkalmak nekem mindig fantasztikus élmények, és csak remélni tudom, hogy a kutyák is szeretik. Sőt, változatosak is ezek a sétafutások, mert minden kuttyal más kimenni. Van, aki igényli a futást, szinte végig, van, akivel szép komótosan lehet andalogni, és van, akit pórázhoz kell szoktatni. Vagy azért, mert még baba, és hát nem úgy születnek ám a kutyák, hogy hurrá, de jó ...

Legalábbis szerintünk. Mert nyilván ez sem szentírás, csak a mi receptünk, ami a mi kutyusainnkal működik. Most már. Bár valószínűleg kezdettől fogva működött volna, csak velünk, kétlábúakkal volt baj, mi voltunk kishitűek.

Mindenesetre sajnos hosszú évekig itthon hagytuk a kutyát/kutyákat, ha kirándulni mentünk, de közben persze folyamatosan azon idegeskedtünk, hogy mennyit lesz(nek) egyedül, rohanjunk haza. Ha pedig nyaralni indultunk, akkor panziózni ment(ek), mi meg azzal áltattuk magunkat, hogy jobb neki(k) így, mintha hosszú utakra cibálnánk magunkkal őket, és hát tényleg kábé luxuskörülmények között voltak a Svábegyen a Doghill Kutyapanzióban. Persze én valójában sosem tudtam így teljesen jól érzeni vagy elengedni ...

A munkám/szakmám okán temérdek lengyel irodalmat olvasok, és tudnék is ezekről nagyjából végtelenítve írni (sőt, bizonyára fogok is), éppen ezért egy ideje figyelek arra, hogy más is a kezembe kerüljön. És nem feltétlenül csak úgy nevezett „magas irodalom” kategóriájából – bár nagyon utálom ezt a „polcrendszert”, ami szerintem a magyar irodalmi életet jellemzi, nevezetesen, hogy mindenki legfelül akar lenni. (Lengyelországban ez egyébként nem tipikus, de erről majd máskor.)

Lényeg, a lényeg, valahogy karácsony előtt, már nagyon belefáradva a szemeszterbe, eléggé vágytam arra, hogy csak úgy magam szórakoztatásra olvassak, és úgy istenigazából el tudjak veszni egy-egy jó könyvben. Úgyhogy bevetettem magam a ...